Négy nap ,négy verseny ...
2013.05.22. 20:37
Négy nap,négy verseny ez volt a mostani program számomra.Két brit liga meccs után a debreceni pünkösd kupa,majd hétfőn a csapat világkupa elődöntő
Péntek Edinburgh:
Meglepően jó idő volt sütött a nap kellemes 15 fokos "meleg" volt teljesen szokatlan volt. A verseny nem indult rosszul a második helyen motoroztam de 2. körben kaptam egy defektet. Ráadásul a többiek is hibáztak és így a Plymouth meg is előzött minket, de volt egy gyors csapatmegbeszélés és mintha mindenkit kicseréltek volna a következő 3 futamomban egyet nyertem és kétszer 5-1-re hoztuk a futamot és a végére 20 pontos előnyt tudtunk kiharcolni. Így azért jobb volt visszamenni a garázsba motort mosni, hogy magabiztosan tudtunk nyerni. Kb hajnali 2 órakor sikerült befejezni a motort és bepakolni a kocsiba.
Szombat Plymouth:
Reggel 5:30-kor kellett kelni mert egy hosszú út állt előttünk Plymouthba amikor megérkeztünk a pályára csak mosolyogni tudtam ez a pálya 210 m-es. A start és a cél nem egy vonalban van, hogy a pálya mérete megfeleljen a szabványnak. (a start hátrébb van mint a cél). Nagyon furcsa pálya örülök, hogy motoroztam rajta és ilyen tapasztalatokra is szert tehettem, de nem bánom, hogy már nem kell visszamenni idén. A start nagyon kemény volt ezért le kell tompítani a motort, hogy jó startod legyen,de viszont utána a kanyarok olyan fogósak, hogy elég kapaszkodni a kormányba. Első futamban 2. lettem ott lestartoltak előzni pedig nem tudtam. A második futamomban változtattunk kicsit,de a rajt még rosszabb lett így csak 1 pontom lett. A 3. futamban újra változtattunk itt már sokkal jobb volt sikerült is megnyernem. Az utolsó futamomban 3. helyen motoroztam és meg akartam előzni Mark Lemont de meghallotta, hogy belülről akarok elmenni ráfogott egy nagyot én pedig, hogy ne menjek neki kiegyenesítettem a motort de így is nekimentem a hátsó kerekének ami miatt egyenesen neki mentem a palánknak. Utána lett volna még egy futamom de a csuklóm bedagadt és nem kockáztattam. Verseny után még jegeltem a kezem és a duzzanat lelohadt Londonig.
Vasárnap Debrecen:
Claussal (Vissing) hajnali 2-re értünk Londonba a hotelbe,de túl sokat nem tudtunk pihenni mert 5-kor keltünk és mentünk a reptérre. 11:30-ra haza is értünk Debrecenbe. Nagyon jó érzés volt újra itthon motorozni. Első futamban jó volt a rajt el is tudtam jönni elsőnek de elszakadt a láncom így nem tudtam pontot hozni a csapatnak. Második futamban a start nem volt túl jó,viszont utána tudtam előzni 2-szer és sikerült egy szoros futamban nyerni. Elkezdtünk felzárkózni a Csehekre. A 3.futamomban a start sem sikerül de utána sem voltam gyors így a 3.lettem. Ez után változtatunk a motoron és sokkal jobb lett dinamikusabb lett a motor és az utolsó 3 futamomat sikerült megnyerni és egy nagyon szoros meccsen sikerült nyernünk aminek nagyon örülök és köszönöm Clausnak és Trojannak nagyon jól mentek.
Hétfő Miskolc:
Nagyon fontos verseny várt ránk szerettünk volna tovább jutni King's Lynnbe a Világ legjobb 9 csapata közé és mindenki úgy ment ki a pályára, hogy igen meg fogjuk csinálni. Első futamomban sárgáról jöttem nem tudtam lestartolni a többieket így megvezettek kifelé de ez nem volt baj mert a következő kanyarba úgy belendültem, hogy úgy éreztem mind a két srácot meg tudom előzni csak hogy nem volt semmi anyag a külső íven és olyan érzés volt mintha jégre mentem volna egyszerűen nem tudtam mit csinálni elcsúsztam. Majd sikerült egy második, és első helyet elcsípni de nagyon nehéz volt. A negyedik futamomban nem volt túl jó a start így csak a 3. hely lett meg. Utolsó előtti futamomban Franchettit akartam megelőzni de ráment előttem egy porosabb részre ahol meglassult és én nem tudtam kikerülni nekimentem itt kizártak így elég fontos pontoktól estünk el. Utolsó futamban elsőnek jöttem el a rajtból,de halottam, hogy valaki jön belülről ezért teljesen a szegélyre motoroztam ,és így kívülről elbújt a francia srác,viszont az utolsó előtti körben lelassult a motorja így sikerült nyerni a futamomat. Nagyon sajnálom, hogy másodikok lettünk nem voltunk messze az első helytől de nem adjuk fel csináljuk megyünk tovább!
|