Elkezdődött az utánpótlás nevelés!
2014.02.21. 12:20
Klubunk az elmúlt hét szombatján toborzót tartott azon 10 és 16 év közötti fiatalok számára, akiket érdekel ez a sport és szeretnék magukat kipróbálni egy vasparipa nyergében. A sikeres toborzót követően, már lezajlott az első erőnléti edzés is.
Az előzetesen beharangozott toborzóra meglepően sok körülbelül két tucatnyi gyerek érkezett szüleikkel a Gázvezeték utcai stadion főépületébe. A nagyjából egy órás tájékoztatót klubunk első számú versenyzője Tabaka József tartotta, ahol részletesen elmondta, mi vár a fiatalokra. Szerda délutánonként másfél órás erőnléti edzés vár rájuk, szombat délutánonként pedig egy órás elméleti oktatás és másfél órás erőnléti edzés. A gyerekeknek mindössze felszerelést kell magukkal hozniuk, a motorokat és az edzés lehetőségeket klubunk díjmentesen biztosítja számukra. Klubunk első számú versenyzője kitért arra is, hogy a gyerekeknek sportorvosi vizsgálaton is át kell esniük ahhoz, hogy tavasszal motorra pattanhassanak.
A szombati torbozót követően szerdán került megrendezésre az első erőnléti edzés amelyet meglepően nagy érdeklődés övezett. A szombaton megjelent 24 versenyzőpalántából mindössze pár hiányzott, ez azt is bizonyítja, hogy elszánt gyerekekről van szó, akik szeretnék minél hamarabb kipróbálni a salakmotorozást. Tabaka József másfél órás erőnléti edzést tartott számukra, amely eredményesnek bizonyult, hiszen nem volt olyan gyerek aki nem fáradt volna el az edzés végére.
A következő lépcsőfok a szombati elméleti oktatás lesz, ahol a gyerekek az alapvető szabályokkal ismerkedhetnek meg, majd az elméleti oktatás követően - amennyiben az időjárás lehetővé teszi - szabadtéri tréning következik, ahol a gyerekek futni és focizni fognak, annak érdekében, hogy állóképességük, erőnlétük minél jobb legyen mire a 125-ös motorjaikra pattannak. Klubunk természetesen pályát is biztosít számukra, amely a salakmotor pálya közepén lévő füvön lesz kialakítva hamarosan.
Tabaka József motorja és a gyerekek 125 köbcentis tanuló motorja.
|